Mindenhol a gazdasági világválság van terítéken, szinte nincs is olyan pontja a társadalomnak, ahol ne ütné fel a fejét. Sajnos a vitorlázók sem kivételek ezalól. A hajómat még a gazdasági válság előtt kezdtem hírdeni, de csak a közepén sikerült eladni.
Az egész történet valamikor tavaly március végén kezdődött. Nem sikerült kijutni a pekingi olimpiára, ezért úgy gondoltam, eladom a hajómat. Egy 2005-ös gyártású Devoti finn. Szép állapotban, csak a konténerben kapott egy apró sérülést hazafelé ausztráliából.
Hála az internetnek, elég sok helyen lehet már hírdetni a hasonló holmikat. El sem tudom képzelni, hogy mondjuk 15 éve hogyan mentek ezek a dolgok? Amitóa ilyen gyors információcsere van a vilgon, talán könnyebben. A legjobban a német és az olasz finnes oldal működik, de itthon is tettem vele 1-2 kört. Érdeklődők voltak. A szintén árult Pata árbocomat elég hamar elvitték, méghozzá németországba, de álltak sorban még 3-an mögötte ugrásra készen. Úgy gondoltam, hogy csinálok egy micro website-ot a hajónak fotókkal, hátha úgy könnyebben fog menni. A www.sailingcenter.hu/devoti oldalon minden info fent volt a hajóról, sok képpel. Mégsem voltak igazán komoly érdeklődők. Talán az ára volt sok, hiszen 8000 Euro-ról indultam. Igaz, nem akartam adni hozzá bummot és ponyvát sem.
Közben nyár lett, és Patával is leültem beszélgetni arról, hogy szívesen használnék Pata hajót, ha eladom az enyémet. Örült a dolognak, és Ő is kezdte hírdetni a csónakot. Gyakorlatilag megegyeztünk egy új hajó kondícióiban, csak az volt hátra, hogy eladjam a Devotit. Volt kósza érdeklődés itthonról is, de igazán nem voltak komolyak.
Közben véget ért a szezon, alig mentem a hajóval 2008-ban. Ismét aktívan kezdtem hírdetni a különböző oldalakon. Ismét mutatkozott némi érdeklődés, németek, olaszok és amerikaiak. Sajnos Patáék sem jutottak közelebb az eladáshoz, és beütött a válság. Többen is arra hivatkozva köszönték meg az információkat, hogy most nem engedhetik meg maguknak.
November közepén jelentkezett egy olasz, bár a nevéből itélve inkább spanyolnak gondoltam. Ő komolyan kezdett érdeklődni, minden adat kellett neki, még a súlyok helyzete is a hajóban. Elfaxoltam neki a hajó felmérési lapját, billegési tesztjét is. A legnagyobb baj a távolság volt, mivel nem akart ide elautózni, illetve nem volt utánfutója. Végül, mivel nem nagyon értem rá hétvégenként, abbamaradtak az e-mailek karácsony előtt.
Én azt gondoltam, hogy mivel a hajó elég jó állapotban van, és teljesen úgy készült, ahogy szerettem volna, jó lesz nekem, nem adom el minden áron. És ekkor éledt fel az olasz vonal, február első hetében. Mint kiderült, emberünk, a továbbiakban Emilio, származását tekintve argentín. Sürű levélváltások és telefonok következtek. Ő gyorsan akart mindent. Nekem viszont nem volt vonóhorgos autóm, amivel kivihetném. Igen ám, de a kis sérülés még mindig leragasztva pihent a hajón, ami közben Agárd mellett pihent. Az elhatározást sok telefonálás és tett követte, kedden már a Pata műhelyben volt a hajó. Tomi segítségével el is indult a munka a hiba kijavítására, ami nem volt egy vészes dolog, hiszen egy 2 körömnyi helyről volt szó.
Közben elindult az autó szervezése, és mint sokszor már, most is Rutai Stefi és Andi segítettek. Tőlük kaptam kölcsön autót, így szépen minden klappolni kezdett. Szerdán én is a műhelyben voltam. Políroztam, takarítottam a hajót, hogy szép legyen leendő gazdájának. Jó volt ilyen felszerelt műhyelyben solgozni. Fájt a szívem, meg is könnyeztem a hajót, amikor becsomagoltam a ponyvába a hajót.
Ezzel párhuzamosan szerveződött az út. Péntek délelőtti indulással irány Bolzano másodmagammal, Bence barátommal, hogy ne unatkozzak a hosszú úton. Emilioéknál fogunk aludni este, szombat reggel "biznisz", majd irány haza, remélhetőleg üres utifutival. Mindent leegyeztettem Emilioval, címet, felszereltséget és az utiköltség felezést is. Csütörtökön utolsó készülődés, rántottcsirke sütés az útra, bevásárlás, hiszen kint most minden nagyon drága a 300Ft-os Euroal. Főleg a tankolás, de nem vihettem magammal 80 liter gázolajat a Ssangyong csomagtartójában.
Eljött a péntek. Első utam ki a Pata műhelybe vezet, ahol felveszem a hajót, és a a cuccokat, amiket Emilio kért Patától pluszban. Felakasztottam az utifutit, felvettem Bencét, aki út közben volt, és nekivágtunk a szép napsütésben 11 óra körül az M7-nek. Jó dolog a tempomat, könnyű magad féken tartani. 110-re állítom be a szerkezetet, ami kényelmes, és gazdaságos is. Zalaegerszeg érintésével elérjük Körmendet, ahol tankolunk és ebédelünk is a háztájiból. Majd elhagyjuk az országot Rábafüzesnél. Az osztrák oldalon is jó az idő, de azért a magasabb részeken van már hó. Az út eseménytelen egészen addig, amíg Spittalnal le nem megyünk az autópályáról. Esik az eső, és sötét is lett. Nem vidmám a 2y1 sávon Liezen felé. Átlépve a határt havazni kezd, és egyre komolyabb a helyzet. Jól jön a 4x4! Végül is esőben ereszkedünk alá a brenner autópályára, ahol alig fél óra után elérjük Bolzanot, az uticélt. A GPS poénra címre visz minket, igaz elég szükösek az olasz utcák. Olykor alig 3-4cm van a falak és az utánfutó között.
Megérkezünk, becsüngetünk. Emilio fogad minket, a hajót letoljuk a garázsába. Az autóval és az utánfutóval őrzött helyre állunk, ami nem hátrány ismerve az olasz szokásokat. Felcuccolunk a lakásukba, találkozunk a barátnőjével Ingével is. Ő pastát rögtönöz nekünk, amit limoncello és vörös bor kiséretében fogyasztunk. Kedves emberek, sok mindent megtudunk róluk. Emilioval angolul szakmázunk. Kiderül róla, hogy aprólékos ember. Megnézett 7 hajót eddig, és tovább 10-et leinformált. Alapos ember. Egy spirál A4-es füzetbe vezette bele a hajók adatait. Hihetetlen számomra. Kiderült, hogy régen Laserezett, és a 2008-as olasz bajnokságon elindult egy kölcsönhajóval finnben. Nyert egy futamot is, ami nem kis dolog. Fellelkesedett, és így talált a hajómra. Üzletről nem volt szó, beszélgettünk még az árbocokról is, majd aludni tértünk, hiszen holnap irány haza.
Reggel gyors reggeli, majd irány a garázs. Kibontottuk a hajót, elkezdte átvizsgálni. 1-2 hajszálrepedés nem teszett neki a decken, de ez a 4 éves hajóknak velejárója. Megnézte az alját is, a súlyokat, egyszóval mindent. Sok kérdése volt, ezekre válaszoltam készségesen. Próbált rávenni, hogy adjam el neki a ponyváimat, de nem álltam kötélnek. Ezt a ponyvát még Curtis mester csinálta, és 4 éves létére úgy néz ki, mint az új. Ezektől nem válnék meg semmi pénzért sem. Emlék. És még van egy komplett szett a pincében lezsírozva, ezutánra.
Miután végeztünk, becsomagoltuk a hajót, vissza a garázsba, majd irány a lakás, tárgyalni. Előadta a repedések miatti aggodalmát, próbált alkudni az árból, de jeleztem neki, hogy ne feledje el, 850km-t autóztam a hajóval úgy, hogy fixáltuk az árat. A bummomat végül eladtam neki, és így fizette ki az érte járó pénzt, engedve az eredetileg elképzelt áramból. Megszámoltuk a casht, majd elbúcsúztunk. Felakasztottuk az utánfutót, és elindultunk hazafelé. Esett az eső, majd kséőbb hó. Mivel szombat volt, a sielők váltása miatt nagy volt a forgalom. Az idefelé bevált út dugó miatt meghiusult, mentünk tovább a Brenner hágóra. 15cm hó, hóesés az olasz oldalon, az osztrákoknál pedig napsütés, és 15 fok meleg. :-) Előkerült a napszemüveg is, tempomat 110-en. 4x álltunk az út során. A Kufsteinnél, Linznél, Tatabányánál és az Andrássy úton este fél 11-kor. Utaánfutó Patánál le, Bence ki, majd találkozás Patával, odaadtam neki a pénzt a következő hajómra.
Folyt. köv.
